Kábítószert termesztett a rendőrség mellett

Kábítószert termesztett a rendőrség mellett – · Sziréna – Hir6.hu – A megyei hírportál.

Tehát a rendőrök észlelték, hogy a második emeleten lévő ablakban gyanús növények vannak, ez alapján házkutatást tartottak.

Ezek szerint a rendőrök hivatásszerűen kémlelik a polgárok ablakait. Miért? Folyamatosan bűncselekmények elkövetésére utaló jeleket kémlelnek? Egyszer majd az lesz a hír, hogy a rendőrök felszaladtak a negyedik emeletre, ahol Kovács József ütlegelte feleségét, ezért őt előállították. 🙂

Olyan is lehet egyszer, hogy Kovács tizedes egy emelőkosaras autóról beköszön a harmadik emeleti ablakon, jó tévézést kíván, konstatálva, hogy nincs családi veszekedés és semmi bűncselekményre utalót nem lát.

Ha az ablakban növényeket észlelnek, honnan tudják, melyik az ellenséges növény, biológiai kiképzést is kaptak, növényismeretet is tanultak volna.

Egyébként az ablakban termesztett marihuána minősége kb. a magyar narancséval lehet egyenlő? Kicsit savanyú, kicsit sárga…..

Ha bizonyítani tudják, hogy kereskedelmi céllal birtokolta a marihuánát, akkor indítanak-e ellene eljárást a fogyasztók megtévesztése miatt is, mivel 0,9 volt a nála talált zacskókban, amiket valószínűleg 1 grammosként árult? 🙂

A fentieket viccesnek szántam, de komolyan egy jogállamban a hatóságok hagyhatnának annyi életteret az egyénnek, hogy ne az alapján kapjanak el valakit, hogy mi van a lakása ablakában, hanem más módszerekkel jussanak el a bűnelkövetőkig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.