2012. július hónap bejegyzései

Az m1 új logója

Mivel olimpia van, belenéztem az m1 műsorába, és észrevettem, hogy megváltozott a logójuk. Rákerestem és megtaláltam, július 24-én jelentették be és július 27-től van az új logó. Lehet hogy a tévében is reklámozták az arculatváltást csak én nem láttam.

Elolvastam, mi a koncenpció a jelekben. Mielőtt elolvastam volna szerintem az m1 jele, ami egy kör és benne egy vonal, a T-Home beltéri egységének bekapcsoló gombjára hasonlít. Még a színe is stimmel, a T használja ezt a rózsaszínt. Főleg, amikor egy mezőn áll a jel önmagában, szerintem lehetett volna  a Magyar Telekom reklámja.

Ami még számomra megfejthetetlen, hogy a reklámok közt megjelenik valaki fekete fehér fényképe, aláírva a keresztnevével. Ennek mi a mondanivalója?

Az m1 az olimpia első két napján mindent élőben adott, illetve mindig ki volt rakva az “ÉLŐ” adásra utaló jel. Tegnap már nem non-stop volt kiírva, hanem tényleg csak az élő adásoknál.

Bezár a Bolero Bistro is?

A facebook oldalukon olvasható a számomra nem egyértelműen értelmezhető szöveg: “MÉG 4 NAPIG EHETSZ NÁLUNK, ha szereted, amit csinálunk!!!
Kedves Vendégünk!Szeretnénk megosztani Veled azt az információt, hogy a Bolero Bistro és kis csapatunk kapcsolata július 31-én véget ér. A válás oka az erkölcsi és anyagi siker hiánya, ami egy realistább vendéglátás felé terelt bennünket.”

Kapott 5 Like-ot. Szerintem aki Like-olta nem is olvasta mire nyom, vagy örül annak hogy bezárnak?

Erkölcsi és anyagi siker hiánya.
Ezt nem értem. Mi voltunk ott háromszor, akkor mindig tele volt, többen már nem fértek volna el, egyszer meg hely sem volt. Nem hinném, hogy csak pont akkor voltak teltházasak. Többször nem mentünk, mert nem tetszett annyira az ételek összeállítása. Például nekem nem jön össze a körtekrémleves, amit egyébként megettem volna, a kéksajtos pirítóssal.

Az erkölcsi siker hiányát úgy tudom értelmezni, hogy a szakács nem tudta átnevelni az embereket az ő ízlésére? Azt kellene főzni, amit meg akarnak enni. Főleg ha egyébként járnak is oda.

Azt is megjegyezte egyszer a facebookon az étterem részéről valaki, ha rántott sajt is választható a menüben, akkor több a vegetáriánus. Vagyis azt szeretik, azt ették volna többször is. Egyébként a rántott sajt mindig rajta volt a menü lapon, csak külön felárral lehetett kérni. Lehetett volna, én próbáltam egyszer, de lebeszéltek róla, mondván az több idő, mert még nincs kész, stb, tehát inkább ne kérjek. Szerintem ez hiba, azért plusz pénzt kérhettek volna, és nem egy nagy mutatvány elkészíteni.

A menün volt mindig több főétel, amik közül lehetett választani, azok számát lehetett volna csökkenteni, mivel amiket nem adtak el, azokat gondolom ki kellett dobniuk. Kivétel amiből másnap mást tudtak főzni, mert ezt is észre lehetett venni a következő napi menün.

Olyanokat kellet volna főzni, amit szívesen megettek, és még megpróbálhatták volna emelni az árat, hogy a most a bezáráson kesergők, ugyan adtak volna-e többet érte.

Az üzletet évek óta hirdetik eladásra, az otthon centrumon most is szerepel, 69 millió forintért kínálják.

Elbontották a csináld magad fekvőrendőrt

Most olvastam a delmagyar.hu-n, hogy elbontották a házilagos gyártású fekvőrendőrt a Roosvelt térről. Mint írják a gyermekek védelme érdekében telepítették. A gyerekek bejártak vízért és ott szaladtak le, ami miatt az autóknak fékezni kellett. 🙂

Ezt nehezem hiszem, de biztos volt valami oka. Bár én ott nem igazán láttam senkit sem száguldozni, mivel eleve figyelni kell, mert csak egy autó fér el egyszerre, de azért vannak őrültek, el tudom képzelni, hogy féltek esetleg nekimegy valaki a terasznak. Az út is zsákutca, a múzeumban dolgozók járnak ott be, illetve a terasz után van még néhány parkolóhely.

Sajnálom, tényleg kíváncsi lettem volna, meddig  bírja a szerkezet.

Csináld magad fekvőrendőr

A csináld magad kategóriában alkotott fekvőrendőrt figyelhetünk meg Szegeden, a Roosvelt téren. Felfoghatjuk prototípusnak, amely ha jól vizsgázik, akár nagyobb mennyiségben is gyártható. 🙂

Láttam, mikor a szaki bácsi lerögzítette az aszfaltra. Először nem a képen látható módon lett telepítve, hanem úgy, hogy a két egység között volt egy kis távolság, de úgy nem funkcionált megfelelően, mert ügyesen pont el lehetett menni felette.
Így hát módosítottak rajta, szorosan egymás mellé van rakva a két elemből álló rácsos szerkezet.

Talán egy, másfél hete lehet kirakva, de a jobb oldali elem széle már nem rögzül teljesen az aszfalthoz, látszik is a képen. Még fejleszteni kell az eszközön.

 

Mountain Lion feltelepítve

Szerda délután óta letölthető, s mivel egyszer úgyis megvettem volna, letöltöttem. Az AppStore szerint 15,99 EUR, nekem az OTP felkerekítette, 16,00 EUR-t vont le, de lehet hogy majd később jóváírják a 0,01-et. 🙂 Komolyan gondolom, volt már olyan hogy később korrigáltak a levont összegen.

Les Coupes de Leonidas

A Leonidas újdonsága a belga csokit kedvelőknek. Magyarországon nincs egyetlen üzletük sem, még, majd biztos felfedezi valaki az ebben rejlő üzleti lehetőséget. Tavaly még Starbucks sem volt, most meg gombamód szaporodnak. Nem gondolták előtte, hogy ekkora üzlet a kávé? 🙂
A Leonidas honlapja szerint Ausztriában 1, Lengyelországban 1, Szlovákiában 1, Szerbia és Montenegróban 4, Romániában 5, Luxemburgban 23, Németországban 64, Hollandiában 206, Belgiumban 363 üzletük van. A világ többi részén lévőket nem soroltam fel, de összesen 46 országban van üzletük. (Az USA-t is országnak számítva, ahol 23 shop van.)
Ha Romániában van üzlet, szerintem nálunk is megérné nyitni. Romániához képest lemaradásunk van belga csokiban. 🙂

Miért jutalom, miért nem fizetés?

A szegedi önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői év végén jutalmat kapnak. Az összegekről máskor, pofátlanság az is, most azon gondolkodtam, hogy miért hívják jutalomnak, és miért e címszó alatt adják? Miért nem hívják fizetésnek, és adják oda havonta a több százezres fizetéshez hozzáadva, azt megemelve.
Pont olyan cégeknél, amelyek nem is eredmény orientáltak, olyanoknál nem jó szó a jutalom. Szerintem. Mit jutalmaznak? Más munkahelyeken sem osztogatnak a melósoknak jutalmat, ezek a kedves vezetők mivel érdekmlik ki, és miért bosszantják az embereket a jutalom szóval.
Osszák le és adják oda a havi pénzzel együtt. Nem hiszem, hogy attól félnek, hogy akkor olyan magas lesz a havi összeg, hogy az emberek felháborodnak rajta.
Vagy ha egyszer adják oda évente, akkor úgy vannak vele, hogy csak egyszer tűnik magasnak az összeg, ellenben ha havonta adják, akkor minden hónapban. Nem tudom melyik az ideológia, vagy csak puszta véletlen, de szerintem változtassák meg és ne legyen az önkormányzati cégek vezetőinél jutalom. Legyen a havi pénz és kész. Ha nem tetszik, ne vállalják el a munkát. Úgy tudom túljelentkezés szokott lenni egy-egy pályázatra, tehát ezzel nem fognak nagyot tévedni.

Az áfacsapda

Orbán Viktor bejelentette: megváltoztatják a törvényt, és amíg egy számlát nem fizetnek ki, addig nem kell az áfát befizetni utána.

Ez nem egy könnyítés lesz szerintem, hanem egy igazságtalan gyakorlatot szüntetnek meg. Várjuk meg, míg az ötletből valóság lesz, lehet hogy a végén csak egy ötlet marad a sok közül.
Tehát eddig a vállalkozó által kiállított számlából az áfát akkor is meg kellett fizetni az államkincstárnak, ha még a számlát ki sem fizették. Ilyenkor tulajdonképpen a vállalkozó hitelez az államnak, persze kamatmentesen, pótlék és késedelmi kamat mentesen, amiket fordított esetben az állam minden további nlélkül felszámítana. Mármint ha a vállalkozó nem fizeti meg időben a kötelezettségét az állam felé. Mondhatnánk, hogy ez benne van a pakliban, ezért vállalozó a vállalkozó, amit el is lehetne fogadni, akkor, ha az állam kikényszerítené az eszközeivel azt, hogy mindenki időre ki is fizesse a számláját. Mert ezt meg a vállalkozó várhatja el jogosan, azért van az állam, azért vannak az eszközei, hogy olyan szabályozást hozzon létre, ami a jóhiszemű gondosan gazdálkodó vállalkozóknak kedvez.
Pedig ez nem jellemző. Inkább az a jellemző, hogy egyesek minden további nélkül felszámolják vállalkozásaikat, majd új néven újból vállalkoznak és akár ismét felszámolódnak. Például építési vállakozó garanciáját ki veszi manapság komolyan? Felépítik a házat, majd felszámolják a céget. Így mehetsz a garanciával a sóhivatalba.
A felszámolásokból pedig a hitelezőknek általában nem jut semmi, nem marad, mert ami még van az kell a felszámolónak:-) meg a haveroknak. Persze ez csak egy amolyan városi legenda:-)

Kovács Ákos elképesztő vallomása a Hír24 szerint

Ma olvastam az égbekiáltó hírt: “Kovács Ákos elképesztő vallomást tett”.
Ezzel a címmel azért rá kellett kattintanom, pedig nem igazán érdekel Ákos, de ha a Hír24 szerint elképesztő, akkor azért megnézem. Tulajdonképp az elmút hétvége után arra gondoltam, talán Ákos meleg. Nekem ez lett volna elképesztő vallomás kategória.
De nyár van, hír nincs, így Ákos nem ezt vallotta be, hanem azt, hogy nincs ideje zsűrizni.

A cikk szerint a lapok napok óta azt találgatják, Ákos fog-e zsűrizni tehetségkutatóban. Komoly lapok lehetnek. Most a Fókusz végre kiderítette, Ákos nem fog zsűrizni. Végre tudjuk ezt is. Még egy csomó dolgot nem csinál, javaslom napokig találgassa, aki akarja, írja meg a Fókusznak és ők kinyomozzák.

A múlt héten láttam, hogy Ákos az MVM arca. A Magyar Villamos Műveké. Ennek is kábé annyi értelme lehet, mint a 4 órás átutalást reklámozni.

Spárgasaláta

Spárgasaláta rántott tojással, mandulában sült csirkemellcsíkokkal.
A Mammut Leroy étlapjáról.
Sajnos Szegeden még nincs ilyen, de egyszer biztos lesz. 🙂
Akinek tetszett a Megint Botond zabálós ötlete, annak nem ajánlom. 🙂

Van benne: rukkola, spárga, apró kockára vágott zöldalma, ugyanolyan apró kockára vágott uborka, csirkemell csíkok mandulás bundában, 1 db rántott tojás és persze Russian majonéz.